Dr. Suba Réka – FÓKUSZBAN az egészség és az egyensúly (11+1 TIPP)

“Ez a könyv visszaadja a nőiségbe és önmagunkba vetett hitet!”
Dr Suba Réka orvos, szerzőtárs

Ez a könyv a születéstől kezdve egy egész életen át végigkíséri egy nő életét, nyomon követi testi-lelki változásait.

A könyv részletesen tárgyalja a menstruációs ciklussal, a változókorral kapcsolatos tudnivalókat, de minden olyan fontos tudnivalót is tartalmaz, amit szükséges ahhoz, hogy egy nő boldog és egészséges életet éljen!

A könyv olvasója nemcsak megérti, hogy miként működik a szervezete, de képes lesz arra is, hogy a különböző életszakaszokban egészségesebbé tegye magát.

Így képessé válik megtalálni testi-lelki egyensúlyát, egyéni harmóniáját.

„A pácienseim, ügyfeleim többsége nő. A velük való egészséget fejlesztő és megőrző, valamint gyógyító munka során felismertem, hogy a női létükkel kapcsolatos alapvető biológiai ismeretek sokuknál hiányosak, és ez sokféle bizonytalanságot, sőt félelmet szülhet, nehézséget okozhat lányként, asszonyként vagy akár nagymamaként is.

Biztos vagyok benne, hogy az ebben a könyvben leírt, a női test sajátos működésének a megismerésével jobban megérthető lesz a női lét érzelmi és lelki oldala is, és az itt közreadott tudnivalókat felhasználva nőként mélyebben megismerhetjük önmagunkat, és boldogabb lehet az életünk.”

20lei

Scroll to Top
PREZENTARE GENERALĂ A CONFIDENȚIALITĂȚII

Acest sit folosește cookie-uri pentru a-ți putea oferi cea mai bună experiență în utilizare. Informațiile cookie sunt stocate în browser-ul tău și au rolul de a te recunoaște când te întorci pe situl nostru și de a ajuta echipa noastră să înțeleagă care sunt secțiunile sitului pe care le găsești mai interesante și mai utile.